Mi a cursillo?
A cursillo (spanyol eredetű szó) magyarul a kereszténységről szóló rövid tanfolyamot jelent. Segítségével a vallásosak, de a hittől, egyháztól távol lévők, a maguk módján istenhívők is mérlegelhetik, meggondolhatják és átélhetik, mi a keresztény megközelítés és válasz a ma kérdéseire. Hazánkban nemzedékeknek nem volt módja megismerni azt a talajt, amin az európai civilizáció kivirágzott. Ezt a hiányt igyekszik bepótolni a cursillo, ami egy rövid, intenzív, bentlakásos rendezvény. Három és fél nap alatt (csütörtök 17:30-tól vasárnap 17 óráig tart, teljes ellátással, díjmentesen) olyan sokat nyújt, amire a legtöbben egy életen át emlékezni fognak.
A cursillót az Isteni Ige Társasága (Verbiták) Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házában tartjuk, Budatétényben:
1223 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky utca 3-5.
A cursillo nem csak a vallásos embereknek való. A cursillót a katolikus egyház szervezi, de nagyrészt világiak tartják. Mondandója a tapasztalatok szerint a résztvevők nemétől, családi helyzetétől, felekezetétől, korától, képzettségétől és társadalmi helyzetétől, sőt vallásossága mértékétől függetlenül is érvényes, és nem ritkán lelkesedést kelt. Mára több tízezer ember végezte el a cursillót hazánkban.
A cursillo inkább lelki élmény, megrendülés a résztvevőknek, mint tudás megszerzése, bár az is. Szeme előtt új világ nyílik meg. Ez a találkozás nem más, mint egy személyes vallásos élmény. Mivel élmény, a cursillót nem lehet könyvekből megtanulni, vagy megmagyarázni. Hogy mi a cursillo, azt csak az érti, aki átélte.
A cursillo a tapasztalatok szerint örömöt ad, aktivizálja az embert, és tettekre sarkall, hogy magunkat és környezetünket is jobbá tegyük. A cursillo új barátságokkal és új közösségekkel is megajándékozhatja az embert.
A cursillo azokat az aktív embereket hívja, akik hatással vannak környezetükre. A részvételt – tapasztalataink alapján – a 25 és 65 év közötti korosztálynak javasoljuk. A cursillo célja, hogy az erkölcs megerősítésével javuljanak a közállapotok, és Magyarország újra keresztény legyen.
A cursillókat adományokból fedezzük, ezért a részvétel térítésmentes.
Adományozni a Via Veritatis Alapítvány 16200168-00227968 (Magnetbank) számlaszámára lehet,
vagy a cursillo alatt (névtelenül) és később is van lehetőség.
Hogyan jelentkezhetek?
A cursillóra ajánlással szokás jelentkezni: egy ismerős ajánlja a jelentkezőt. Amennyiben van cursillista ismerősöd, lehet, hogy felmerülő kérdéseidre már kaptál választ, azonban ha nincs ilyen személy, akkor mindenképpen olvasd el a tudnivalók részben található információkat!
Ha olyan kérdésed van, amely ott nem szerepel, írd meg nekünk a ide kattintva, vagy küldd el a lejjebb található közvetlen üzenetküldési ablakban!
Ha nyomtatott formában vagy emailben szeretnéd elküldeni a jelentkezési lapot, kérjük, kattints ide, majd töltsd ki a letöltött űrlapot.
2023-2024. évi cursillók:
2023. november 30-december 3. NŐI
2023. december 7-10. FÉRFI
2024. március 21-24. FÉRFI
2024. április 4-7. NŐI
2024. június 27-30. FÉRFI
2024. július 4-7. NŐI
2024. november 7-10. NŐI
2024. november 28-december 1. FÉRFI
Tudnivalók
Hova menjek cursillóra?
A legközelebbi helyszínt javasoljuk! Ennek több oka van, néhányat elsorolnánk:
• Lesznek – lehetnek – új barátaid, és jó, ha nem csak az ország legtávolabbi részében élnek.
• A cursillo teljes ott létet kíván. A kezdésen pontosan kell ott lenni, és ha véget ért hamarabb érsz majd haza.
• Most még nem hiszed el, de mégis kérlek próbáld meg: a cursillo élménye független annak helyétől!
Vasárnap csak délig érek rá. Megkaphatom az utolsó néhány óra anyagát, amikor elmegyek?
A cursillónak nincs nyomtatott anyaga és nem osztunk közben semmi ilyesmit. (Ezt Tőled is elvárjuk.) Ha hamarabb elmész, akkor feleslegesen voltál itt kettő és fél napon keresztül. Inkább gyere el egy másik időpontban, ha már az elején látod, hogy nem tudsz végig maradni!
A közeli helyszín időpontja nem jó. Mit tegyek?
Neked kell döntened, választhatsz egy távolabbi cursillos helyszínt is.
Most találtam a weben a cursillora. Mennék, de nincs ajánlóm. Mit tegyek?
A jelentkezési lapon a webet jelöld meg, mint ajánlót! 😉 Feltétlenül adj meg telefonszámot, és keresünk ismerőst Neked.
Nem fogom elfelejteni az ott elhagzottakat?
Mi mindenkinek nagyon tiszteljük a személyes szabadságát. Nem szeretnénk egy olyan jegyzetet átadni, ami a mi élményeinket tükrözi a cursillóról. A cursillón Te vagy a fontos, és a gondolataidat, élményeidet természetesen lejegyezheted. Erre bíztatunk is.
Az ismerős ajánlása ennyire fontos?
Igen. Ha bízol valakiben, az nagyon jó dolog. Ő ismer Téged és azt is tudja, hogy Neked való a cursillo.
Miért hirdetitek a weben?
A technika halad, és négy cursillós helyszín időpontjainak koordinálása hagyományos úton már nem megy. Pl.: egy Vas megyei cursillista innen azonnal tud egy budapesti barátjának közeli cursillós időpontot javasolni. Nem áll szándékunkban hirdetni a dolog kereskedelmi értelmében.
Voltam már cursillón, de újra mennék! Mi a teendő?
Cursillóra csak egyszer lehet menni, de van megoldás. Keresd, kérlek, a cursillós titkárságot.
Most néztem budatétényi és tihanyi időpontokat. Nekem férfi létemre csak a női időpontok lennének jók. Nem lehet valami felmentést kérni, hogy mégis mehessek?
A férfi cursillo a férfiaknak és a női cursillo a nőknek való. Ez ilyen egyszerű. Kérlek, nézd meg a győri és kőszegi férfi időpontokat, hátha jó valamelyik.
Kérdéseket továbbra is várunk, az alábbi üzenetablakban, vagy cursillo(kukac)cursillo.hu email címre elküldheted nekünk! A személyes kérdéseket személyesen válaszoljuk meg, az általános témájú és gyarkan ismétlődő kérdések, válaszokkal együtt – név nélkül – felkerülnek ide.
A budatényi cursillokat a
Via Veritatis Alapítvány
alapítvány támogatja.
Az alapítvány adószáma:
18001271-1-42
Az adó 1% felajánlásokat is ide várjuk, és nagyon köszönjük a támogatást!